2011. január 13., csütörtök

A rezidensi állások fele betöltetlen maradt.

A várakozással ellentétben már 2010-ben elkezdett bedőlni a hazai
szakorvos-utánpótlás. Az idén végzett kollégák tömeges távolmaradása baljós képet fest. Az idén meghirdetett orvosgyakornoki álláshelyeknek mindössze a felére akadt jelentkező – olvasható ki a szakorvosjelölteket képviselő Magyar Rezidensszövetség (MRSZ) nemrég elkészült anyagából. A szervezet hét évre visszamenőleg vetette össze a meghirdetett szakorvosképző helyek és az azokat elfoglaló rezidensek számát. Az olló 2008-ban kezdett nyílni a betegek rovására, 2009-ben pedig már több mint száz hely betöltetlenül maradt.


A mélyrepülés most kezdődött el: a csaknem 800 helyre mindössze 377 gyakornok jelentkezett, a létszámba ráadásul tucatnyi korábban végzett orvos is beleszámít. Üresen maradtak olyan állások is Papp Magor MRSZ-elnök elmondása szerint, mint a sztárszakmának számító szülészet és sebészet, pedig ezekért eddig mindig tülekedés folyt.

Az adatok elemzéséből tehát kiderül, hogy az idén végzett hétszáz fiatalnak egyelőre kevesebb mint a fele döntött úgy, hogy szakorvossá válik. A többiek vagy külföldre távoztak, vagy tudományos munkába kezdenek, esetleg az egészségügy más területén próbálkoznak.A rendszerbe lépők aránya alacsonyabb a vártnál, noha nyáron a polgári kormány több intézkedést is hozott a rezidensek megtartása érdekében. Eltörölte például a képzőhelyhez kilenc évre szóló kötelező hűséget, és magasabb bérezést írt elő a hiányszakmákra – egyebek mellett az onkológiára – jelentkezőknek.

Szeptemberben úgy látszott, az előző kormány szigora ellen még tüntetést is szervező végzős hallgatók ezek hatására megenyhülnek, és nem tagadják meg tömegesen a szakorvosi képzésben való részvételt, de nem így történt. Papp Magor szerint az egyetemről kikerülők érzékenyen reagáltak az elmúlt évek kiszámíthatatlan egészségpolitikai lépéseire, amelyeket már a jelenlegi kabinet sem tudott ellensúlyozni. „A helyzet most csúcsosodott ki, s ha így megy tovább, néhány éven belül végérvényesen bedől a betegellátás” – mondta. Erről persze nem csak a kezdő orvosok tehetnek. A rezidenselnök ugyanis úgy értesült, hogy több kórház nem igényelte a minisztériumtól a hiányszakmákra jelentkezők után járó ötvenszázalékos támogatást, mondván: nem akar bérfeszültséget a dolgozók között. Ez viszont további demoralizálódást idézett elő a rezidensek körében.
Forrás magyarhirlap.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése